Családommal egy nagyobb házba költöztünk annak érdekében, hogy a munkámat otthon tudjam végezni. Egy pár éve hagytam ott egy multi cég vezetését, mert egyszerűen rá kellett jönnöm, hogy az a szintű stressz már nem nekem való ráadásul egyre kevesebb idő jutott a családomra és a gyönyörű gyerekeimre. Így a feladat egyértelmű volt, jöjjön az iroda kialakítás a házon belül. Miután ehhez teljesen dilettáns vagyok, profi segítséget akartam kérni.

Iroda kialakítás nagyobb rumli nélkül

Korábbi cégemnél volt egy tervezői és kivitelezői részleg, aminek a vezetőjével sörözgettem, mert nagyon jó barátságba kerültünk a hosszú évek során és tőle kértem iroda kialakítás vonatkozásában segítséget. Azonnal egy nevet mondott, Amelis Kft. Azt mondta, eszembe ne jusson máshol keresgélni, mert náluk profibbat és jobbat nem fogok találni. Hallgattam rá és felvettem velük a kapcsolatot.

iroda kialakítás

Iroda kialakítás mesterfokon

Amikor elmentem hozzájuk nem vittem magammal semmilyen tervet, ház alaprajzot, mert még énnekem sem volt semmilyen fogalmam, hogyan